2024. március 29., péntek

húsvét

Ami pedig az ünnepet illeti, én már egy hete megfőztem a sonkát, sajnos eléggé kiszáradt, valaki szólhatott volna, hogy nem kell annyi ideig főzni. Vettem tojást, anyukám megrendelte nekünk a mazsolás kalácsot, főzök májgombóc levest meg egy Jamie-féle sültcsirkét, oszt' jól van. Ma délelőtt vettem a Daubnerben egy 8 szeletes málnás madártej tortát, úgyhogy sütnöm se kell, bár lehet, hogy Danival csinálunk majd hókiflit mandulalisztből. Valamelyik nap lehet, hogy átjön Olív, majd akkorra időzítem a tojásfestést, hogy ő se maradjon ki a jóból. Találtam egyébként olyan filctollakat, amik direkt tojásfestéshez valók, szerintem Daninak az sokkal izgibb lesz, mint a vízben festés. Ráadásul a csomagolásmentes boltban találtam hófehér tojásokat, szóval jó lesz. 

Anyukámnak meg rengeteg virágja van most a kertben, tőle egy nagy csokor tulipánt kaptam, a mi kertünkben meg már virágzik a japánbirs, szóval dekorra sem kellett költenem. 




2024. március 28., csütörtök

lilipop

Egyébként ha még sosem voltatok Nagykovácsiban, és terveztek itt kirándulni, megmászni a Nagy-szénást, vagy csak kicsit körülnézni, azt ilyenkor kell. Ugyanis az út befelé a faluba tele van rózsaszín virágú fákkal, és meseszép ilyenkor. Ráadásul talán meséltem, hogy cuki is bezárt, mióta ideköltöztünk, és az egyik, a Lilipop, amit nagyon sokan szerettek, újra kinyitott, van eperfagyi meg csodálatosan kinéző sütik, van zseniális, ezerféle játékkal teli játszósarok, kávéfőzőkből készültek a lámpák és gyönyörű színes az egész, imádom. Ráadásul én épp önmegtartóztatok és csak egy pohár csapvizet szoktam kérni, Dani eszik egy gombóc eperfagyit, meg Barninak szoktam hozni egy islert, és így is tökre örülnek nekünk, nincs pofavágás, hogy alig fogyasztunk és egy órát ücsörgünk. 


kilátások

Fu, jó rég nem írtam. Annyi minden van, jó lenne, ha olyan nyugi lenne, hogy időnként leülhetnék csendben a kis laptopommal, de igazából főleg pörgés van, meg sokszor sajnálom is az időt arra, hogy a gépen szüttyögjek ahelyett, hogy mondjuk rajzolnánk, vagy együtt csinálnánk bármit. Vagy ha időnként van tényleg egy kis időm, akkor jól esik csak bambulni ki a fejemből. De most Dani két napot anyuéknál van (szuperjó érzés, hogy ennyire jól érzi ott magát), délelőtt itt volt a takarítónő, bevásároltam és feltöltöttem a hűtőt, Barni estig dolgozik, szóval tényleg azt csinálhatok, amihez kedvem van.

Borzasztóan beindult most minden a zenekar körül, annyi minden intéznivaló van és én csinálok mindent egyedül. Nagyon élvezem egyébként, kicsit ilyen menedzser meló, de hát a saját szekerünket tolom, szóval megvan a motiváció. Viszont elképesztőnek találom, hogy bizonyos helyeken milyen lassan őrölnek a kerekek, napok telnek el, mire választ kapok az emailemre, a kérdésemre nem kapok választ, vagy pl. ma kb másfél hét szarakodás, telefonálás meg várakozás után megkaptam a hozzáférést az Artisjus online oldalához, hogy én magam tudjam levédeni a dalokat és ne kelljen bemenni hozzájuk, és a kód - wait for it -  holnaptól érvényes. De könyörgöm, miért nem mától? És annyi más ilyen van még, megőrülök, tényleg. 

Sokat próbálunk, holnap meg zenekari fotózásra megyünk, amitől kissé be vagyok tojva, de biztosan jó lesz. Nyilván tök jó lenne, ha még mindig feszes 30 éves lennék, de hát nem vagyok, és bármennyire helyén van az önbizalmam szerintem, azért szoktam tükörbe nézni. Tök jó helyszínt találtunk ki, és a koncepció is vagány szerintem, szóval reméljük, jól sikerül majd. Bár inspirációért megnéztem rengeteg zenekari fotót, és annyi kínosan bamba van, úristen, nem egy könnyű műfaj ez, na, drukkoljatok, hogy legyen néhány használható, vagy inkább olyan, amit mi is szeretünk. Nekem ez a hangulat van a fejemben, kicsit kár, hogy nincs még nyár (bár fények szempontjából meg tök jó, hogy nincs: jól lebeszéltünk egy délelőtt 11-es időpontot, amin jót röhögött a fotós, úgyhogy át kellett rakni korán reggelre). 

Franck Gerard: Kilátások

2024. március 12., kedd

az vagy, amit megeszel

Már rég rájöttem, hogy a családból egyedül engem foglalkoztat, hogy milyen kaja kerül az asztalra, én hülye tervezgetem, kitalálom, bevásárolok, előkészítem, megfőzöm, ízesítem, tálalom, ők meg megeszik, tökmindegy, mi az, finom-e, szép-e, különleges-e. A párizsis kiflivel pont akkora sikert szoktam aratni mint a Jamie Oiveres csilivili kajákkal. És a legdühítőbb, hogy 5 perc múlva már nem is emlékeznek, mit ettünk. Kár beléjük tényleg. 

Én bezzeg értékelném, de engem senki nem próbál meg lenyűgözni semmilyen ennivalóval. Bár Barnitól egy kis üveg Bailey's-t kaptam nőnapra, az mondjuk talált. 

Ha esetleg valaki szeretne udvarolni az ízlelőbimbóimnak: a Chez Dodoban lehet kapni pisztáciás-madártejes macaron tortát. 



Ez meg a reggelim mostanában: 

nyűgös

Péntek reggel óta, egész hétvégén az elaludt-beállt vállammal nyűglődtem, annyira fájt, hogy már akkor is jajongtam, mikor nevettem, vagy autóval belementünk egy kátyúba. Éjjel nem tudtam aludni és percekig tartott, míg átnyűglődtem magam a másik oldalamra, ráadásul lesugárzott a csípőmbe és a karomba is, nagyon rossz volt. Már utánanéztem a vállcentrumoknak (45 ezer az első vizsgálat???) meg a reumatológiáknak (jövő hétre lett volna időpont), de aztán beszéltem telefonon a dokimmal, aki mondta, hogy küld majd beutalót, de először szedjek valami brutál fájdalomcsillapítót-gyulladáscsökkentőt. Így is lett, most már jobb, de azért fáj, még pihentetem. 

Emellett nem tudom, mi van, én mostanában egyfolytában eszem, eljárok mozogni, de mivel közben a világ összes kajáját kívánom és meg is eszem, nem érzem valami jól magam a bőrömben. A telexen olvastam, hogy kipróbálták, hogy egy hónapon keresztül napi fél kiló nyers zöldséget ettek meg, nagyon inspiráló volt, és bár én nem mérem, elkezdtem én is sokkal több zöldséget venni, felvagdosni és elropogtatni napközben, ami tök jó, csak mellé pusztítom a túró rudikat is. Jöhetne már az igazi tavasz, ha már kicsit bekínált minket, nyűgös vagyok nagyon, Danira ma reggel újra a meleg, téli kezeslábasát adtam és kicsit sem volt túlzás, pedig már ki is mostam a téli kabátokat, hogy elteszem őket. 

Szombaton lementünk a Balatonra, Barni anyukáját is vittük, Dani hetek óta mondogatja, hogy szeretne menni. Én a vállam miatt nem annyira tudtam élvezni a csavargást, pedig olyan szép ott, megnéztük a kikötőt, játszóztunk, ebédeltünk mexikóit, kávéztunk. Megnéztük a nyaralót, ami télen nem élhető, mivel nincsen benne fűtés, csak a nappaliban egy kis kályha, meg hősugárzók, de most nagyon hideg van. Volt mostanában egy szó róla, hogy el kell adni, és most, hogy kiderült, hogy végülis nem kell, meg tudjuk oldani máshogyan, én tök más szemmel tekintek rá. Mi nagyon keveset szoktunk lent lenni, de idén szeretnék többet, csak egy óra tőlünk, szóval tényleg bármikor mehetnénk. 


2024. március 8., péntek

music and friends

Utána énekelni mentem, az egyik új számot vettük fel, már a végső verzióját, hogy megjelenhessen. Ilyenkor tökéletesnek kell lennie, ezért hangonként nézzük át, hogy minden olyan-e, amilyennek lennie kell. Nagy mázli, hogy ezt meg tudom tenni a gitárosunknál, akinél minden feltétel adott ehhez, nekem pedig van egy nagyon jó mikrofonom. Nincs semmilyen nyomás, ha nem sikerül, jöhetek bármikor máskor. Stúdióba menni ugyanezért több tízezer forint óránként, és mi van, ha pont abban a két órában nem vagy jól? Nem tudtál aludni, összevesztél a pasiddal, beteg a gyerek, valami nyomaszt, fáj a torkod? Nyilván akkor nem tudsz úgy énekelni, mint mikor kipihent vagy és volt időd rendesen és sokat beénekelni. Na mindegy, jól sikerült, és ez a szám meg is van, már csak kevergetni kell, hogy összeérjenek az ízek, mint valami finom ételben. 

Egyébként azért is imádom, hogy visszacsordogált a zene az életembe, mert így a barátságunk is új erőre kapott ezekkel a srácokkal. Velük akkor, amikor 30 körül voltam nagyon sok időt töltöttem el, mint a bátyáim, olyanok voltak nekem. És most újra sokat találkozunk, különösen ezzel a gitáros sráccal, aki egy nagyon magának való figura, és szerintem kicsit magányos is, de szenzációs humora van és én nagyon szeretem őt. Ha együtt vagyunk, akkor az több óra, közösen alkotunk, ami szuperjó, összekovácsoló dolog, és van idő ilyenkor mindenféléről beszélgetni - a legjobb barátnőimmel nem találkozom ennyit és ilyen rendszeresen. 

A legnagyobb dugóban autóztam utána haza, már a 2. kerületben jártam, mikor felhívott Barni, és kiderült, hogy két autóval gurul előttem. Bevárt, és így tulajdonképpen együtt mentünk haza, végig beszélgettünk, mintha egymás mellett ültünk volna, nagyon vicces volt. Itthon a maradék hideg kajákból összeraktam egy kis vacsit, ő töltött mindkettőnknek tojáslikőrt, feltelepedtünk a kanapéra és megnéztük a Cápák új részét, meg az új Kenneth Branagh-féle Poirot filmet, ami Velencében játszódik, nagyon jó volt. Nagyon csodálkoztam, mikor megtudtam, hogy ő a főszereplő és ő is rendezi ezeket a filmeket. Sokan kritizálják, mert hogy ugye David Suchet az igazi Poirot, de én csodálatosan jól szórakoztam, Barni meg jót aludt közben. 

Budapest, de csodás

Daniért tegnap a nagymamája ment az oviba, hozzá mentek haza busszal, és ott is aludt nála. Rég nem aludtak ketten, én úgy érzem, hogy a nagyi fél Danival kettesben maradni, és ez még szerintem annak a PTSD-je, mikor hármasban a Balatonon voltak és az apósom szívrohamot kapott. Megértem őt, és puhatolóztam most is, hogy rendben van-e ez így, mert tudunk este menni érte, ha bármelyikük úgy érzi, de most reggel beszéltünk már, jó estéjük volt és jól is aludtak. 

Én fodrászhoz mentem délelőtt. Jó hosszú volt már a hajam, de nagyon szeretem, mikor frissen van vágva és szép formája van, annyival könnyebb kezelni ilyenkor. Mesélte a fodrászom, hogy volt nála egy hölgy, aki valami blogban olvasott róla, amit én írok (és itt a blogolvasó az igazi nevemen hivatkozott rám). Vicces, és kicsit furcsa is, mikor a valódi életem találkozik a bloggal, mert én mindig azt gondolom, hogy én itt azért valamennyire inkognitóban vagyok, de hát látom, meg eddig is sejtettem, hogy igazából nem. Nagyon szeretem Gergőt, és jóban is vagyunk iszonyúan, de nem feltétlenül akarnám, hogy olvassa a blogom (amit amúgy nem is fog valószínűleg), a kis privát szférám, meg úgy általánosságban sem akarnám, hogy az irl ismerőseim olvassák. Semmi gáz, raktam már ki magamról fotókat is, szóval tudom, hogy én is tehetek róla, és ez van, de azért furcsa érzés volt. De azért kíváncsi vagyok, milyen volt Gergőnél fodrászkodni? Igazából örülnék, ha több visszajelzést kapnék a dolgokról, amiket itt a blogon ajánlok, és bejönnek nektek (vagy pont nem, haha), de ezek olyan ritkán jutnak el hozzám. 

Találkoztam utána Andi barátnőmmel, ebédeltünk a Komachi-ban, a japán bisztróban a kertész utcában, és annyira finomat ettünk megint (itt írtam már róla). Utána kávéztunk, majd sétáltunk még, benéztünk a Zun store-ba, ahol kicsit csorgattam a nyálam az Ykrákra, majd megkerestem az autómat a Zumbach Sebestyén utcai parkolóban. Dolgom volt előtte is, utána is, muszáj volt autóval mennem a belvárosba, hogy kijöjjek időben, és mindig parázom, hogy találok-e parkolóhelyet. Ez a nagy, szabadtéri parkoló Barni felfedezése, ő sokszor áll ide, de aztán konkrétan a fodrász bejáratával szemben is volt 3 szabad hely egymás mellett, szóval kissé túlaggódtam ezt a dolgot. 

Hyerim Kim

2024. március 5., kedd

groundbreaking morning

Mi legtöbbször autóval szoktunk oviba menni, mert szeretek 8-ra odaérni, de 6.20-kor kelünk, kell az idő összebújásra, öltözésre, nekem zuhanyra, hosszú együtt reggelizésre, kávéra, Daninak mesenézésre a reggeli mellé, neki kell negyed óra a wc-n, és utána tudunk indulni, 8 előtt pár perccel szoktunk. Legutoljára Barni töltött ablakmosó folyadékot az autómba, almásat választott, úgyhogy brutál, őszinte pálinkaillattal szoktak indulni a fagyos téli reggelek. De most már szép idő van 8 körül, süt a nap, ma reggel gyalog indultunk el. Óriási hiszti volt, hogy de autóval menjünk, ő nem akar biciklizni sem, ordítás, krokodilkönnyek. Én nagyon jó vagyok az igazi hisztikben, akarom mondani a kezelésükben (az esti, fáradt csakazértse csinálom, amire kérsz nyűglődést sokkal nehezebben bírom), végtelen megértő, szeretetteljes türelem, egyszer úgyis vége lesz alapon - szerencsére ritkán van tényleg nagy őrjöngés. És tényleg, az utca végén már éreztem, hogy nem nekem kell markolnom az ő csuklóját, a kicsi, meleg ujjacskák belesiklottak a tenyerembe. Beszélgettünk, választhatott többször is, hogy merre menjünk, megsimogattuk a kutyákat a kerítések mögött., nem siettünk Nekem nagyon jólesett sétálni vele, szerintem neki is. Beértünk kb negyed óra alatt, megnéztük, mi lesz az ebéd (ahogy mindig), és most először nem kért, hogy mondjam el az óvónőknek, amit mindig el kell (hogy mennyit alszik és hogy mikor jövök). Egy korszak véget ért.

Amilyen rosszul indult, olyan jó reggel volt, nekem ez akkora sikerélmény ilyenkor. 

2024. március 4., hétfő

problems vs friends

Tegnap voltunk a lányokkal Pilláéknál, már régóta terveztük, hogy találkozunk így együtt. Barni délelőtt 10 körül elment Danival az anyukájához, én meg szintén autóba ültem, beugrottam a lidl-be mártogatósnak való cuccokért meg tulipánért Pillának, aztán meg sem álltam Pilláék zuglói lakásáig. Nehéz időszakunk van, fáradtak, fásultak vagyunk mindketten, Dani kb folyamatos figyelmet igényel, ráadásul iszonyúan akaratos tud lenni, amihez sokszor már egyszerűen nincsen türelmünk, és aztán persze egymáson töltjük ki a frusztrációnkat. Nagyon kevés időt tudunk kettesben tölteni, és Barni munkája mellett, miközben nekem visszatértek a zenekari próbák az életembe, nem hiszem, hogy ez tudna változni a közeljövőben. Sejtem, hogy ez normális egy kisgyerekes családban, és nem is gondolom, hogy bármit rosszul csinálnánk, egyszerűen ilyen most az életünk, de közben most úgy érzem, hogy nem jó ez az út, kiégünk így. 

Annyira vártam, hogy elmesélhessem a lányoknak a gondjaimat, a kétségeimet, nem tanácsot akartam, csak hangosan ki akartam mondani, hogy miben vagyunk. És tényleg, annyira jólesett, már csak az, hogy megfogalmaztam a nehézségeket. Én annyira örülök, hogy vannak barátaim, és nem kell egyedül rágódnom azokon a dolgokon, amiket nem a pasimmal szeretnék megbeszélni. Nem id tudom, mit csinál, akinek nincsenek barátai. 

Este feltöltődve, sokkal lelkesebben tudtam anyukázni itthon, aztán miután Dani elaludt, 9-kor le is feküdtünk aludni mi is. Ma reggel azt mutatta az alvós appom, hogy 9 órát aludtam, jókedvűen keltünk, Barni elindult munkába jó korán, én elvittem Danit oviba, aztán meg elmentem edzeni. Itthon elpakoltam a szanaszét dobált kisautókat, kiraktam a teraszra a párnákat, és most élvezem, hogy kicsit egyedül lehetek. Na meg hogy itt a tavasz.

2024. február 27., kedd

new week, let me sleep

Úgy jött ki a hét, hogy csütörtökön mindkettőnknek programja volt estig, az anyósom pedig színházba ment, így nem tudott Danira vigyázni. Barni viszont mondta, hogy ő csütörtök reggel Vácra viszi az autóját szervízbe, így aztán Dani szerdával le is tudta az ovit és csütörtök reggel elköltözött Anyuékhoz két napra és két éjszakára. Mindketten tele voltunk tennivalókkal és programokkal, így végül csak péntek este voltunk kettesben, de az nagyon jó volt és kellett is, elővettük a backgammon táblát és jó sokat játszottunk a konhaasztalnál. Danit szombat dél körül hozta fel Apu a Nyugatiba, jól érezte magát a mininyaraláson, de itthon már iszonyú bújós szeretetgombóc volt, gondolom, hiányoztunk neki. Aztán szombat éjjel belázasodott, és már láttam, ahogy megint elúszik a hetem. De végül csak hétfőn fogtam őt itthon és jól volt, játszottunk sokat és elmentünk sétálni és a játszóra, úgyhogy ma már tudott menni oviba. Amúgy nekem nagyon nyűgös napom volt, előző éjjel rosszul aludtam és alig vártam, hogy Dani elaludjon ebéd után, de aztán nekem nem sikerült elaludnom. Ma is rosszul és keveset aludtam, jó lenne, ha ez nem folytatódna mostmár, ma este 9-kor ágyban szeretnék lenni. 

Most vasárnap este 7-től 10-ig volt próbánk. Nem szeretem ezt az időpontot, szeretek nyugiban rákészülni a hétfőre, együtt lenni, meleget vacsizni, Dani ilyenkor hosszan pancsol a kádban, hajat mosunk, sokáig olvasunk az ágyban, korán lefekszünk mi is. Ehhez képest már délután szeparálódnom kell, énekórázni és gyakorolni, aztán el kell indulnom fél7 körül, ők ketten hozzák le az estét, én pedig 11 körül érek haza teljesen felpörögve a csendes lakásba. De ez van, ilyen a rocksztár élet, élvezem nagyon, de tény, hogy jobban szeretek hétköznap próbálni. 

A próbahely tulaja mondta, mikor megérkeztem, hogy szeretne csinálni egy fotót rólunk, mint minden zenekarról, aki ott próbált, én meg mondtam, hogy persze, de közben puffogtam magamban, hogy nem lőttem be a hajam, nincs rajtam smink, és ez lesz az első közös fotónk, de aztán kiderült, hogy egy polaroid képet csinált csak, amin annyira picik vagyunk, hogy nem sok minden látszik, szóval mindegy is, kedves gesztus volt. Amúgy is olyan fura ez a próbaterem, le kell venni a cipőt és csak zokniban lehet bent lenni, nem lehet enni-inni (kivéve vizet), és ha bármit bepiszkolsz vagy foltot hagysz (mondjuk kiöntesz valamit), akkor 8e forint takarítási díjat kell fizetned. Mi persze szó nélkül elvagyunk ezzel és felvesszük a kis váltópapucsokat, meg titokban iszom a gyógyteámat a palackból, de mit szólnak ehhez a vérrockerek meg a Gaxsta Zolee? 

Na gyorsan felteszem a hozzávalókat a rakott krumplihoz aztán készülök a délutáni óráimra.

2024. február 19., hétfő

je suis back

Fu, hát a srácok jó nehezen jöttek ki a betegségből, mindkettő sokáig volt lázas, végül antibiotikumot kaptak, én meg hiába nem lettem beteg, közben úgy éreztem magam,  mint aki szobafogságban van. A héten egyszer tudtam elhagyni Nagykovácsit, amikor próbálni, énekelni mentem, de az mint egy kis miniszanatórium, olyan volt nekem. Ah, hagyjuk is azt a hetet tényleg. 

A következő, vagyis a múlt hét már jó volt, próbáltam utolérni magam. A hétfő a farsanggal indult, Dani egyértelműen, hónapok óta alma akart lenni, végül kartonpapírból rajzoltuk meg az alma formát, ő színezte ki, Anya segített felerősíteni a pulcsijára meg egy pántra a fejére, és végül tök jó érzés volt hogy a sok menő bérelt meg vásárolt jelmez közt saját készítésű alma jelmezzel nyomult. 

Voltam végre jógán, meg az edzőteremben is kikönyörögtem, hogy a gyerek betegsége miatt hosszabbítsák meg egy héttel a bérletem, hogy le tudjam járni. Csütörtökön elmentünk vacsizni Annával meg Olíviával, egy ponton mondtam nekik, hogy hihetetlennek érzem, hogy itt ülök a Hadikban velük életem cézár salátája fölött, és nem otthon anyukázom. És persze hálás voltam azért is, hogy nem a gyerekezésről kell beszélgetnem, jó sokat röhögtünk.   

Közben olyan nyűgös sztoriban vagyunk megint, egy elvarratlan családi történet, Barni síkideg miatta és én is aggódom, hogy mi lesz. Amióta beteg lett és meghalt Barni apukája, kezdek rájönni, hogy a felnőtt lét az igazából ez: hogy mikor épp minden rendben van aránylag, és lehetne élvezni az életet, biztos hogy bebaszódik valami, ami miatt lehet megint álmatlanul forgolódni éjszaka. 

2024. február 6., kedd

aaand the family is down

Pénteken este Dani nagyon belázasodott, vasárnap pedig Barni is. Az összes tervünk ment a kukába és játszhattam ápolónőt egész hétvégén. Borzasztóak (voltak) az éjszakák is, így kialvatlanok és nyűgösek is vagyunk mindannyian. Vasárnap kaptunk kaját Barni anyukájától, ludas kását és rizskoch-ot, csak beadta az ajtón és már ment is, de nagyon jó érzés volt, hogy legalább főznöm nem kell. A srácoknak mondjuk nincs étvágyuk, Dani még hagyján, de Barni tényleg csak azért eszik, hogy ne éhgyomorra tolja a neocitránt. Dani tegnapra már aránylag jól volt, és ma már Barnit sem rázza a hideg, szóval remélem, túl leszünk rajta hamar. Végülis a januárt lehoztuk betegség nélkül, ez is valami, nem? Az viszont csodával határos, hogy nekem semmi bajom, pedig mindenki rám prüszköl. Pár napja pont hallottam egy rádióműsort a gyömbér áldásos hatásairól, és kb az első pillanattól tolom a reszelt gyömbért mézzel, amiről azt mondták, hogy szépen bevonja a nyálkahártyát és így ügyesen megvédi a kórokozóktól. Hát, nem tudom, lehet, hogy placebo, meg szerintem most aránylag jó formában is vagyok, a lényeg, hogy maradjon is így. 

Tegnap délután a srácok kicsit elfoglalták magukat, én meg beleültem egy kád forró, habos vízbe úgy fél órára. Nagyon rámfért, hogy kicsit ne kelljen senkinek teát csinálnom, az orrát fújni, legoautót javítani stb, hanem egy picit egyedül lehessek. Este meg elmentem vásárolni mert teljesen kiürült a hűtőnk, vettem friss kiflit, párizsit, sajtkrémet, túró rudit, zöldséget, almát - és jó volt a megérzésem, napok óta először láttam mindkettőt jóízűen falatozni. Vicces volt, hogy a fél óra kirándulást a helyi CBA-ba egyedül úgy éltem meg, mint valami csodás énidőt, haha. Mondjuk az előző két napnyi szobafogsághoz képest tényleg nyaralásnak tűnt. 

Ma reggel pedig egész normálisan felöltöztem, sőt, még szempillaspirált és parfümöt is  tettem fel, csak hogy embernek érezzem magam. Barni ma is itthonról dolgozik, nevetek rajta, hogy beszél valami fontos emberrel valami sürgős dologról, a háttérben meg Dani ordít, hogy folyik az orrocskáááám! De hát ilyen műfaj ez. 




2024. január 31., szerda

good day, sunshine

Nagyon fáradt vagyok, de jó értelemben. Mióta jógázom, úgy alszom, mint a bunda, azóta nem volt olyan, hogy felébredek hajnalban és álmatlanul forgolódom. Nem is nagyon erőltetjük az estéket, Dani elalszik valamikor 8 és 9 közt, én még lezuhanyozom, sőt, van hogy már altatás előtt fogat mosok és pizsibe bújok, hogy csak át kelljen kúsznom az ágyunkba, összebújunk és legtöbbször már 10 előtt alszunk. De tegnap megnéztük a Cápák között című műsort, ami vasárnap este szokott lenni a TV-ben, de én letöltöm és hétfő vagy kedd este szoktuk megnézni, hogy zavartalanul, reklámok nélkül nézhessük végig. Éjfélig néztük, 6-kor keltünk, nekem meg nagyon kellett volna még vagy két óra alvás. 

Ami pedig a Cápák között-et illeti, imádjuk. Mindenféle önjelölt, többé-kevésbé sikeres vállalkozók adják elő a vicces, szánalmas, szuperjó, érdekes vagy épp értelmezhetetlen biznisz ötleteiket, és az ott ülő 5 cápa (vagyis gazdag üzletember/üzletasszony/befektető) eldöntheti, hogy ad-e pénzt és támogatást ehhez. Nekem a cápák közül Balogh Levente a kedvencem, a Szentkirályi ásványvizes pasi, akiről tudjuk, hogy a 2. kerületben lakik, mert már többször is láttuk egy konkrét helyen őt és a G mercijét. A múltkor vittem át a terhes ruháimat a sógornőmnek, aki babát vár, épp parkoltam le a kocsival náluk és elsétált mellettem Levente, a vizes pasi egy szűk, fekete, millió dolláros öltönyben, fehér ingben, egy csokor virággal a kezében és nagy mosollyal az arcán. Nekem ő nagyon szimpatikus, mert mindenkivel kedves, empatikus és támogató akkor is, ha amúgy nyilvánvalóan baromság, amivel előttük állnak, és sokszor megvédi őket Andrással, szemben aki időnként tök paraszt módon kb nem hagyja szóhoz jutni az arcokat, és lebassza őket, hogy hogy merik ilyen idióta ötlettel rabolni az idejüket. Egyébként elképesztő, hogy pillanatok alatt átlátják, hogy egy-egy üzleti modell mennyire (nem) működőképes. Ah, nagyon szeretjük ezt a műsort. 

A sporttól és a takarítónőtől pedig sokkal jobb lett az életem és a mentális egészségem is. A sporttól azért, mert most annyira benne vagyok a flow-ban, hogy majdnem minden nap elmegyek mozogni valamit ha van egy pici időm, ahelyett, hogy ülnék a kanapén és nyomogatnám a telóm ("pihenek!"), és ennek instant endorfin fröccs és egész nap kitartó energia löket az eredménye. A takarítónőtől pedig azért, mert nem kell azon nyűglődnöm, hogy a rövid szabad óráimban akár takaríthatnék is, hanem csak szépen szinten tartom a dolgokat és a rendre figyelek, de közben bűntudat nélkül, élvezettel csinálok más dolgokat, mert tudom, hogy pénteken meg majd úgyis jön a Zsófi és majd szépen kitakarítja az egész lakást. 

Este meg megint megyek próbálni, az napokra feltölt mindig. 

És még stílusosan ide a végére megmutatom a wc-nket. Vettünk egy kis fa polcot a wc fölé, nem tudom, miért halogattuk idáig, mert a Praktikerben 5 perc alatt vágták méretre kb 1000 forintért. Vettem egy kis kosarat a gurigáknak meg egy tulipán is beköltözött (Dani imád a wc-n ülve olvasni, ezért a kis könyvtár), és annyira más lett így, nekem nagyon tetszik. 

2024. január 29., hétfő

az ajtó

Szombat reggel Barni lement a vadászházba az öccsével társadalmi munkát végezni - őt teljesen hidegen hagyja a vadászat, de ezek az alkalmak nagyon jók arra, hogy kicsit minőségi időt töltsenek együtt, igyanak pár sört, dumáljanak. Mi Danival szintén korán felkerekedtünk, hogy lemenjünk Vácra, találkozzunk az edző lánnyal meg a nővérével, akiket már jó régen nem láttam, aztán meg Anyuéknál legyünk. Gondoltam, nem alszunk ott, visszajövünk délután, finomakat eszünk, játszunk, majd együtt alszunk (Barni vasárnapig maradt). Gyorsan reggeliztünk, összeszedtük magunkat, majd fél 8 körül, mikor indultunk, éreztem, hogy valami nem stimmel az ajtóval, nem csukódott rendesen, megnéztem, nem volt semmi az útban. Jól behúztam, és így sikerült ráfordítanom a zárat, de amikor ki akartam nyitni, megnézni, hogy minden oké-e, soha többé nem bírtam kinyitni, bárhogy próbálkoztam. Közben Dani ott állt kabátban, Barni a Bakonyban, mondom oké, nem tudok most mit csinálni, menjünk. Igyekeztem jól érezni magam, nem aggódni amiatt, hogy hogy jutok majd vissza a lakásba, de persze tudat alatt stresszeltem. 

Végül délután Apu mondta, hogy hagyjuk Anyuval Danit, úgyis indultak át a tesómékhoz szülinapozni, menjünk mi ketten Nagykovácsiba, majd ő megpróbálja kinyitni az ajtót, kitalálunk valamit. Így is lett, de nem tudta kinyitni. Közben én már riasztottam a szomszédokat, ők adtak szerszámokat, amik nem segítettek sajnos, meg én beültem hozzájuk, míg Apu próbálkozott. Végül hívtunk egy éjjel-nappali zárszervízt, a szomszédok meg elindultak mert programjuk volt, minket meg otthagytak tévézni, a nappalijukban a kis kanapéjukon, hogy nyugodtan várjuk meg a felmentő sereget - és ez teljesen természetes volt, tényleg vicces, hogy ilyen a kapcsolatunk velük, nézem a kanapéjukon a euronews-t Apuval meg a macskájukkal mikor ők nincsenek otthon. 

Egy óra múlva jött a srác és egy perc alatt kinyitotta a zárat, amit ki is cserélt. Egy zsepi volt az ajtó alatt, és ahogy behúztam így az ajtót, valószínűleg eltört az amúgy kínai, elfáradt zárszerkezet. Kicserélte, én meg 60e forinttal szegényebb lettem. Jó szar érzés volt odaadni a pénzt, mert közben az életminőségem semmit sem növekedett, csak most megint be tudunk jutni a lakásba. 

Viszont Apa ott maradt, csináltam neki vacsit, ittunk csokilikőrt, meg megnéztünk egy filmet, amit már régen akartam, és tudtam, hogy neki is tetszeni fog (ezt). Meg hát nagyon sokat beszélgettünk, és jó volt, mert ilyen hosszú, nyugodt apa-lánya időt nem szoktunk együtt tölteni. Másnap reggel reggeli után mentünk vissza Vácra és visszazökkenhetett újra minden a régi kerékvágásba.